A vasárnapi street workout pályán való mókázás után heveny izomlázzal a nyakam magasságában úgy éreztem, hogy nem fogytam el teljesen, így hétfőn este ismét magamra kaptam az edzős táskámat és nekiveselkedtem a teremnek. Közeledve a helyszínre őszintén szólva picit elbizonytalanodtam, hogy így rögtön az előző napi után nem lesz e sok, de szerencsére már úton voltam és miután megvolt az egyéni bemelegítésem, ami a harmadik emeletre való felmászást jelenti (legalább oda eljutottam, hogy nem kell megállnom a felénél), már igazán nem volt visszaút. Szerencse, hiszen nagyon jól éreztem magam. Egy kis villámgyors erőnléti felkészülés után kesztyűt húztunk és jól megdolgozunk azért hogy technikailag fejlődjünk egy kicsit, ami azért járt némi tanulsággal. Az egyik, hogy szarul ütök horgot. Mondjuk szerintem mást is, de most jött ki. A térdem használata is eléggé idegen érzés még, a lábam még mindig nem igazán tudom combmagasságnál feljebb használni, de legalább is igen érdekesen mutathat kívülről nézve. Mondjuk ez a kisebbik baj, a nagyobbik hogy egy hatásos, határozott és erős technika helyett a meglendülő csülök olyan erővel visz tovább, hogy szerintem ha kicsit mobilisabb a bokám akkor még azóta is ott forgok. Pedig szédülés így is jutott, mert a technikai jellegű készülődés után két ellenféllel tudtam kesztyűzni és az elsőtől már önmagában olyat kaptam az államra, hogy még hazafelé is csak bambán vigyorogni tudtam. Amiben elég nagy igazság lehet, hogy ilyenkor ne adjam át magam a dolognak, hanem menjek tovább, amivel egyet tudok érteni, csak kipróbálni nem volt alkalmam még azóta. De gondolom ugyanaz a metódus zajlik le, mint amikor először kullogtam le vérző orral, és ami jó, hogy tényleg bevált. A második ilyen alkalommal tovább mentem és egyrészt mintha hamarabb múlt volna a fájdalom, másrészt rá kellett jönnöm, hogy nem is akkora dolog ez. Mókás dolog ez az endorfin, jól ki vagyunk mi találva.

Szombatra szedtem össze magam ismét annyira, hogy elmerészkedjek a pofoncsarnokba és... az edzést megelőző ideges várakozást végre örömteli várakozás váltotta fel. Mondom, endorfin. Úgy látszik jó nagyokat kell kapjak ahhoz, hogy motivált legyek és már most látom, hogy hamarosan mennyire meg fogom bánni, hogy ezeket a szavakat így egymás után leírtam. Szóval a szombati erősítést némi grappling technika követte, amit nagyon élveztem de a megértéséhez több idő és jóval több gyakorlat kell, hiszen mire végre egyszer viszonylag jól kiviteleztem a technikát (tehát a partnerem kopogott), addigra már tovább is ugrottunk a következőre. És nem azért mert nem volt rá elég időnk. Ezt természetesen kesztyűhúzás követte és örömmel konstatáltam, hogy a hétfői pofon talán egy pindurkát javított a védekezésemen. Mondjuk csak annyi történt, hogy rájöttem, hogy ha csupán bebújok a fedezék mögé, attól még utat fog találni egy-egy ütés, úgyhogy talán ildomos volna a nagy csattogás közben megpróbálni visszaütni. Na, hát ezen volt alkalmam dolgozni, hiszen rögtön a hétfői edzőpartneremmel kerültem össze, de ezúttal szerencsére nem szédülés lett a vége. Edzőpartnereim nagy örömére pedig egyre bátrabban használom a lábam egy-egy combos erejéig, bár ezek pontosságán van mit javítani, ugyanis két menet alatt két hm... mélyrúgás közeli állapotot sikerült előidőznem, márha egyáltalán ez a megfelelő szó rá. A lényeg, hogy nagyon szégyellem magam miatta, persze mindenki tudja hogy ez ilyenkor nem szándékos, de azért nem szeretnék hasonló helyzetben lenni. Be kell szereznem egy szuszpenzort is, hiszen szeretnék gyereket, de a névnapom közeledtével bohó módon egy 14 unciás kesztyűre csaptam le.  Az is kell na.

A hét egyébként nem volt túl sűrű, a kalóriabázist bőszen használom, a futóedzéssel is haladok, ami már 12 perc futást jelent, persze még mindig csak összesen, de azért haladok, méghozzá elég jól. Ahogyan volt egy ponton, amikor beleálltam a fejlődésbe mint a szeg, most szépen lépkedek előre hétről hétre, vagy most hogy kétszer is voltam a héten, inkább úgy mondom alkalomról alkalomra. A saját testsúlyos edzés kimaradt a héten, azt mindenképpen folytatni kell.

Jelen pillanatban egy kicsit motiváció vesztettnek érzem magam, amit nem tudok hova tenni. Remélem túllendülök rajta egy-két nap alatt.

A múltheti postból kiviláglott, hogy nem igazán sikerült az edzésre komolyabban ráfeküdni úgyhogy ideje volt kicsit jobban rákapcsolni és összességében most nem vagyok elégedetlen. Persze van még hová fejlődni, de a futás és a saját testsúlyos edzés mellé felvettem heti programnak a biciklizést, hogy akkor is menjek ha esetleg nincs hozzá társaságom és (dobpergés!) megvolt az első hetem amikor két vezetett edzésen is ott voltam. Igaz, hogy mindkettő erőnléti volt, de ezt akkor is áttörésnek érzem úgyhogy innentől csak felfelé!:)

Az előző vasárnapra becélzott futóedzést hétfőn reggelre toltam és úgy gondoltam, hogy ha már csúszik egy napot a dolog, akkor ne ragadjak be az előző heti teljesítménybe, lépjek tovább az edzéstervben egyet. Így két perc futást egy perc séta, majd három perc futást két perc séta követett két ismétlésben. Ez ugyan talán nem tűnik soknak, pedig a 16 perc itt leosztva már összesen 10 perc futást és 6 perc sétát jelent és nem győzöm hangsúlyozni, és ezzel együtt természetesen magamat emlékeztetni, hogy ez a program összesen 4 perc futással kezdődött. Egyelőre a térdeim sem lázadnak, sőt sokkal kevesebb probléma van velük amióta edzeni járok, viszont egy új futócipő gondolata lassan érik. Nem tudom, hogy csak beképzelem e vagy tényleg így van, de mintha ezalatt a pár hét gyűrés alatt romlott volna a tartása. Mondjuk ahhoz képest, amikor acélbetétes munkavédelmi cipőben mentem el kocogni jobb híján, annál azt hiszem bármi jobb!

Kedden délelőtt pedig kocsiba vágtam magam és irány a Gym City Office, meglátogattam a Dietz Guszti edzését, hiszen ez a lehetőség hamarosan nem fog rendelkezésemre állni, szóval ki akarom használni ameddig csak lehet. Ezen a délelőtti edzésen igen ügyes srácok voltak, egy pillanatra talán nem is értettem hogy mit keresek ott, de ez talán egy picit mindig ilyen, ha az ember új helyen jár. Egy rövid bemelegítés után pedig felvont szemöldökkel álltam, hogy na ettől a földreviteltől jó nagyot fogok csattanni a földön, ám ezt nem volt lehetőségem megtapasztalni, mert a Guszti villámgyorsan összeállította a párokat, majd odajött hozzám, rámutatott tekintélyes pocakomra, hogy "ebből le kell faragni". Szóval egy olyan erőnléti edzést rittyentett nekem, hogy még csütörtökön is remegett a reggeli kávé a kezemben. És én ezt egyáltalán nem bántam, mert annak ellenére, hogy az alapvetőn grappling alapokkal szerettem volna tisztába kerülni nem feltétlenül az tesz nekem jót, ha azt kapom amit szeretnék, hanem az ha azt kapom amire tényleg szükségem van. Én pedig bedobtam amit csak tudtam, nem lazsáltam hanem ütöttem és forgattam azt a bazinagy abroncsot, szóval úgy éreztem magam mint a legkeményeb motivációs videók szereplője... bár ez kívülről úgy a 4. liter folyadék elveszítése közben nem biztos, hogy ugyanennyire hősiesnek tűnt.:) Kaptam egy kis útravalót is, így ismét megerősítésre került, hogy a kajázásra oda kell figyelni és, hogy ideje ráfeküdni a heti három edzésre. Nem próbálni, hanem csinálni. Igaza van.

Kedden délutánra még volt egy olyan titkos tervem, hogy na kicsit feszegessük a határaimat, elmegyek egy esti edzésre is. És rendkívül meglepő módon dél körül hazaérve ezt még egy egészen kivitelezhető dolognak tartottam, de fél óránként éreztem magam kimerültebbnek és kimerültebbnek. Ennek ellenére még délután is említettem a Bálintnak amikor találkoztunk a villamoson, hogy lehet még lemegyek, de nem lett volna értelme. Este hét órára eljutottam oda, hogy najó, leviszem a kutyát sétálni inkább mert ennek így nem lesz értelme. Nem is lett volna, még ez is teljesen lemerített pedig az ugye nem volt más, mint egy kis sétálás. Be kell látni, baromira nem tartok ott.

Szerda reggel volt egy kis időm, szóval összeszedtem az izomláztól sajgó végtagjaimat és levittem a bringát. Egészen eddig fel sem tűnt, hogy milyen nehéz tud lenni egy bicikli. Szóval megcéloztam a környéket és igyekeztem egy kis intervall jelleget belevinni a dologba, úgy gondoltam, hogy egy-egy 300 méteres odaküldésből nem lehet baj. Persze fogalmam sincsen, hogy 300 méter, szóval érzésre csináltam, de azért így sem volt rossz, sőt kifejezetten jól esett az éjszakai ügyelet előtt.

Itt jött a hétnek az a pontja amikor kimaradt edzés, pedig lehetett volna. Csütörtökön éjjeli ügyeletből hazaérve egy temetésre kellett mennem, így egy három óra alvást megelőző napot végignyomva az esti edzésnél reálisnak láttam, hogy majd másnap, pénteken bepótolom. Azért úgy voltam vele, hogy biztos ami biztos, a fegyencedzés könyvet csak felcsapom és ha már úgyis hulla fáradt vagyok, akkor amiben lehet előrébb lépek, hiszen abból akkor kevesebbet kell csinálni.

Fekvőtámasz előredőlve 3x25 Nem mondom, hogy nem kellett megint megállnom egy pár másodpercre a 15.-nél. Minden esetre előrébb lépésnek a lehetőségét nem éreztem magamban. Következő alkalomra a cél 3x30, de azért ezen a fronton bőven van mit erősödni.

Fél guggolás 1x10 Ugye itt a támasz kikerül a rendszerből, a kezek felkerülnek a mellkas elé. Valamivel nagyobb kontroll kell hozzá, de ez már beért.

Függőleges húzás 2x40 Még mindig utálom. 3x40 volt a cél, de egészen egyszerűen nem volt türelmem hozzá. Kidobott időnek érzem, szóval ideje tovább lépni. Így árgus szemmel vizslatok mindent, hogy hol tudok majd vízszintes húzást csinálni, lehetőleg viszonylag otthoni körülmények között.

Hajlított lábemelés földön fekve 1x10 Nem éreztem lényegesen nehezebbnek, mint a térdfelhúzást, csak itt 90 helyett körülbelül 45 fokos szögben van behajlítva a lábam körülbelül. Így nagyobb az erőkar, de mégsem üt akkorát. Na majd a jövő héten 4x10 után meglátom mint mondok erről.

Rövid híd 1x30 Többet akartam csinálni, de ezen a ponton győzött a fáradtság. Úgy éreztem, hogy ha mégegyszer lefekszek a földre akkor ott helyben elalszok, már koncentrálni sem tudtam.

A pénteki terv kiváló is lehetett volna, de délutánra egy óvodai ballagásra voltam hivatalos, azt meg nyilván nem adja be az ember egy gyereknek, hogy "bocsi, de nagybátyád edzeni megy, szóval nem nézem végig az előadásotokat". Így pénteken mire hazaértem, addigra a Militans csapat már valószínűleg mindent beleadva melegített:). A szombat szintén nem állt rendelkezésemre, hogy elmenjek edzeni, szóval nem volt mese. Hiába találkoztam szombat este a barátaimmal és fröccsöztem ennek örömére, az órát beállítottam reggelre azzal, hogy ha törik ha szakad, ezt most kell.

A vasárnapi edzés nem a teremben volt, hanem a városligetben a street workout pályán. Ebből sejthető, hogy ez sem a kesztyűzésről fog szólni, hanem erőnlét lesz. Bizony. Jó volt. Fáj. Persze nem tudtam a többiekkel tartani a tempót, hiszen a húzódzkodás helyett én eleve csak vízszintes húzást tudtam csinálni, de így is elég volt izomláztól égő nyakkal, háttal, bicepszel és tricepszel menjek este melózni. Szóval hajrá jövő hét! A tervek megvannak.

Ami igazán nagy áttörés volt az az, hogy szerda este beszélgettem az egyébként hébe-hóba maratonokat futkorászó kolleganőmmel, aki megmutatta a kaloriabazis.hu oldalt. Nagyon kegyetlen dolog és nem akartam kalóriákat számolni, de ide azért dobtam egy regisztrációt és azóta nem tudok és nem is akarok leszakadni róla. Kiváló oldal, hiszen csak beírod hogy mit ettél, abból mennyit és már ott is az eredmény, napközben is látod hogy még mennyi fér bele, a sportal is számol. Nagyon kegyetlen, mert azonnal szembesít. Nagyon jó, mert így egyáltalán nem macera és nem megerőltető tervezni a napi kajálással. Teljesen berántott és bizony rá kellett döbbennem, hogy eddig csak azt hittem, hogy egészen jól kajálok. Hát nem. A mennyiségeket jobban kordában kell tartani, megdöbbentően elégtelen mennyiségű fehérjét eszek, ellenben sokkal több zsírt a kelleténél. Legalább a szénhidráttal önmagában egészen jól bánok, és most aztán nincs az, hogy jajj, most végül is reggelire egy péksüti belefér, mert nincs időm. Nem fér bele, baromi nagy különbségek vannak a teljes kiörlésű, tönköly és zabot tartalmazó kenyerek között. Szóval hihetetlenül nagy segítség és amióta ráfixálódtam, azóta csak egyszer volt kilengésem péntek este. Azt is annak köszönhetem, hogy a kollegáimmal találkoztam és fröccsözés helyett sörözésre adtam a fejem. Ez elég nagy hiba volt, amikor másnap beírtam a táblázatba és szembesültem vele, hogy csak az a 4 dreher bak, amit megittam az önmagában 1300 kcal amit bevittem, az azért sokkolt, hiszen ez önmagában a napi bevitelem fele. Tudtam én, hogy a sör az hízlal, de azt hittem belefér, mert annyira csak nem vészes...

Szombat este az én Szabi barátom, aki a WestEnd Gymbe jár bunyózni említette, hogy szeptemberben lesz náluk valami kis amatőr bunyó és nagyon szeretne velem bemenni a ketrecbe. Kinevettem, sok sikert és jó mulatást kívántam neki a rendezvényhez és biztosítottam róla, hogy ha egyszer végig tudok bunyózni rendesen csak egyszer öt percet és legalább az alapjaival megismerkedek a grapplingnek, akkor elmegyek hozzájuk egy edzésre és addig verhet hupililára ameddig jól esik neki:).

Nagyon sűrű héten vagyok túl, így edzésre kevesebb jutott mint eddig. Persze eszem ágában sincs panaszkodni, olyan dolgokat kell intéznem, amikre régóta vágytam már. A jövő hétre pedig nagy terveim vannak!:)

A múltheti bejegyzés után vasárnap még volt egy kis időm, így felcsaptam a "Fegyencedzés" könyvet ismét. 

Fekvőtámasz előredőlve: 4x20 Haladunk, haladunk. Persze azért ez baromi sok, így nem tudom azt mondani, hogy zökkenőmentesen ment. Úgy a 10.-15. tájékán pár másodpercre minden sorozatnál meg kellett állnom. Azért így is kikészítette a karjaimat.

Guggolás támasszal: 3x30 A múltheti 4x15 adaghoz képest meglepően fárasztóbb volt. Itt már azért a térdemet is éreztem, és olyan izomlázat csinált, hogy még szerdán hümmögtem a combjaimra nézve. Meg tudtam csinálni, de úgy éreztem, hogy van még ebben potenciál, szóval a következő alkalommal úgy gondoltam innen folytatom.

Térdemelés fekve: 4x20 Itt úgy éreztem, hogy még menne egy a sorozat. Viszont sürgetett az idő, sógorjelöltem vonata vészesen közeledett Bécs felől és én igértem neki egy fuvart, szóval ezen a ponton letettem a lantot. Gyors kis edzés volt, de nagyon jól esett.

Sajnos ezután már jött is a csütörtök, mint következő szabadon álló napom. A történethez hozzátartozik, hogy nemrég megmutattam ezt a kis blogot a Cápának, akinek személy szerint úgy érzem, hogy sokat köszönhetek, mind a személyisége okán, mind amiatt, hogy évekkel ezelőtt volt szerencsém a brazil jiu jitsut, mint sportot az ő közreműködésével megismernem. Így hát az én szememben ő egy hatalmas sportoló és amellett, hogy nagyon pozitívan fogadta, jelezte hogy örülne ha egyszer-egyszer nála is előfordulnék edzésen. Hát lehet ilyen invitálásra nemet mondani?:) Szóval ez nekem baromi sokat jelent, így hát amíg még Budapest az otthonom, addig megpróbálom ezt a lehetőséget is kihasználni. Így úgy gondoltam a csütörtök délelőtt ideális időpont lenne. Ami miatt halasztottam az az, hogy azt a kis belső szabályt hoztam, hogy akármennyire is várom ezt az alkalmat, nem mehet a Militans csapatnál folytatott edzéseim rovására. Márpedig ha délelőtt elmegyek edzeni, akkor azért láttam magam előtt hogy aznap este nem megyek mégegyszer bunyózni, de lehet a következő este sem. Szóval nagy levegő, türelem és becéloztam az estét. Na így esett, hogy a délután magasságában megvilágosodtam, hogy a 2013-as SZÉP kártyámon még van lóvé, amit vasárnapig költhetek el... na hát, azért nem keresek olyan jól, hogy ilyen pénzeket csak úgy az államra hagyjak, így kis bűntudattal, de inkább elmentünk a menyasszonyommal kajálni egyet. Így igazából sikerült addig kombinálnom, ameddig két szék között lecsücsültem a padlóra. Azért nem tűnt vészesnek a helyzet, gondoltam a következő este pótolom, valószínűleg hazaérünk addigra. Ez megintcsak nem így volt, mire végeztem a nagybácsi jellegű kötelezettségeimmel, addigra már elment az idő. Szóval maradt megint az otthoni edzés, amit nem is eresztettem túl bő lére:

Fekvőtámasz falnál: 1x50 Amolyan bemelegítésnek szántam. Ahhoz képest azért elég keményen érintett, próbáltam lassan csinálni, lendület nélkül és így azért éreztem a hatásait.

Fekvőtámasz előredőlve: 1x15 Ez fájdalmasan kevés volt. Arra gyanakodtam, hogy talán kevés pihenőidőt hagytam a falnál végzett gyakorlat után.

Fekvőtámasz előredőlve: 2x25 Na itt már azért összeszedtem magam. Igaz, több pihenőidő is kellett közöttük, elég beszarós volt a vége. Legközelebb nekiugrok a 3x30-nak, meglátjuk mi lesz a vége.

Guggolás támasszal: 3x30 A vasárnapihoz képest azért elég jól bírtam. A várakozással ellentétben ma reggelre az izomláz sem jelentkezett. Extra nehezítő körülmény volt, hogy az első 30-as széria után a menyasszonyom meglepett egy olyan olaszos-paradicsomos-mozarellás cuccal, hogy még most is könnybe lábad a szemem ha visszagondolok rá. Nem rossz indulatból, szegény nem tudta, hogy éppen edzek. Szerencsére nem volt olyan telítő és nagy adag, hogy ne tudtam volna folytatni az edzést ott, ahol abbamaradt, de azért nem ajánlom ezt a metódust senkinek.

Térdemelés fekve: 3x35 Ez brutálisan kemény volt. Innen sem kellene még továbblépnem még egy-két alkalomig. 

És ezen a ponton elfogyott a lendület. Tudom, lehetne csinálni a vízszintes húzást, meg a csípőemelést. Utólag sajnálom is, hogy kimaradt, az már nem lett volna olyan nagy befektetés.

Ez egy ilyen hétre sikerült. Na de a következőre nagy terveim vannak. Még ehhez a héthez tartozóan, holnap, vasárnap reggel lenyomom a futóedzésemet, kedden délelőtt irány a Gym City Office, csütörtökön jöhet egy jó Militansos bunyóda. Egy futó és egy saját testsúlyos edzést pedig valahova még besúvasztok. Ami módosíthat rajta, hogy megakadt a szemem egy jó kis dolgon a facebookon, "30 napos guggolás kihívás..." óh, ez jól hangzik. Ugye guggolni jó, ez tudott. Ami elbizonytalanított, hogy tovább olvastam "...a formás popsiért", itt azért örültem neki, hogy nem nyomtam rá a "csatlakozás" gombra nagy lelkesedésemben. Szóval ha találok olyan 30 napos guggolás kihívást, ami egy kicsit maszkulinabb oldalról közelíti meg ezt a dolgot és nem kell hetente három kalapácsot és négy csavarhúzót vásárolnom hogy helyrebillenjen a komfortérzetem, akkor talán még ebbe is belevágok.

Még csak péntek van, de mivel a hétvégét már előre látom, hogy nem edzéssel fog telni ezért úgy gondoltam, hogy már most megéneklem az eseményeket. Ha pedig esetleg vasárnap lesz még erőm és affinitásom egy kis saját testsúlyos edzéshez, akkor majd a következő héten hozzácsapom. Más biztosan nem lesz, hiszen a pünkösdi hétvégének hála bunyózni nem fogok tudni elmenni. Úgyis van egy viszonylag súlyos témám, a kajafüggőség amivel szintén szeretném felvenni a harcot, aktualitását pedig az nyerte meg, hogy a héten nekiugrottam a harcosok étrendjének. Azért ez nem egyszerű, mármint belenézni a tükörbe és azt mondani, hogy kajafüggő vagyok. Persze ez nem tűnik egy olyan áthidalhatatlan, kemény dolognak, mint mondjuk egy alkoholfüggőség, de annak aki benne van, pont annyira nehéz dolog. Miért is? Rengeteg pénzt emészt fel, szinte erre keresel. Tönkreteszed vele az egészséged, a sóvárgás gyakran alkalmatlanná tesz arra, hogy bármi mással foglalkozzál, a sok és rossz minőségű kajától erőtlen és motiválatlan vagy. És persze az előítéletek, ahogy látod az emberek szemében azt, hogy te egy csődtömeg vagy, hiszen látszik rajtad az életmódod. A küllemről, az esztétikumról, az izzadékonyságról és az azzal együtt járó kellemetlen szagokról se feledkezzünk meg. És ezen a ponton jön az ördögi kör, amikor zabálsz, mert az egy biztos pont, biztonságot és boldogságot nyújt, megfeledkezel egy picit minden rossz dologról, majd a végén jön a bűntudat és a körforgás beindul. Majd az "ez volt az utolsó" fázis. Szóval hasonló metódusban teszi tönkre az életed, mint az alkohol, a cigaretta, a szerencsejáték vagy éppen a kábítószer. Az igazán fifikás és rafkós része a dolognak, hogy nem teheted meg azt, hogy ezen a ponton leteszed a kaját és nem nyúlsz hozzá többé, így minden egyes pillanatban amikor kinyitod a hűtőt, vagy éhesen vásárolsz be a boltban ott lebeg feletted a fejsze. És én gyakran veszítek, pedig minden reggel úgy kelek fel, hogy "ma erős akarok lenni". Most éppen kedden jött egy nagy löket, amikor 24 órás szolgálatban voltam és este már éppen kibírtam volna, hogy ne zabáljam tele magam. Mégis megtörtént, pedig már csak egy fél órát kellett volna kibírni, hogy lefeküdjek aludni. De nem, én jól belakmároztam, aztán persze jött a bűntudat. Itt érett meg, hogy ez így nagyon nem jó.

Pedig nagyon jól indult a hét. Hétfőn állt szándékomban este edzeni menni, de felvillant az eshetőség, hogy majd inkább szombaton bepótolom. Akkor még nem tudtam, hogy ez két oldalról is esélytelen, hiszen egyrészt szombatra sikerült több házat is lebeszélni, amit megnézünk, másrészt mint kiderült nem is lesz edzés tartva. Szóval jól meghánytam vetettem magamban a dolgot, hogy a hétfőt inkább kihagyom. Nem is voltam túl motivált, másfelől a hétfői móka elég későn ér véget, este tízkor. Mire hazaérek, lezuhanyozok, stb. és végül ágyba kerülök, addigra minimum 11 óra van. Másnap korán csörög az óra, én pedig edzés után nem alszok túl jól, fel vagyok pörögve. Szóval nem kellett több, mint ennyibe belekapaszkodni és azt mondani "majdszombat".

Viszont amennyire nem kultiválom az esti edzést, annál jobban tetszik a reggeli, így valamiféle indíttatásból egy jó háromnegyed órával korábbra állítottam be az ébresztőórát, így miután leszaladtam a kutyával, felcsaptam a fegyencedzés könyvet, hogy nosza, hisz ezért keltem.

Fekvőtámasz előredőlve 4x15 Ez határozott előrelépés a múltkorihoz képest. Egyfelől nagyon jól felébresztett, másrészt ezzel úgy éreztem, hogy tényleg kihozom magamból a maximumot. Égett a mellizmom oldala, a bicepszem és a tricepszem is, ez pedig reggel 6:10-kor felbecsülhetetlen! :)

Guggolás támasszal 4x15 Furcsamód a térdem egyáltalán nem lázadozott, ezzel egészen jól megvagyok, a támaszt kvázi fölöslegesnek érzem. Legközelebb ebből megpróbálom a 3x30-at, amit ha a könyv szerint gond nélkül tudok abszolválni, akkor tovább léphetek a fél-guggolásra. Várós.

A függőleges húzást kihagytam, hiszen kicsit itt kezdtem időszűkében lenni, és egyébként sincsenek túl pozitív érzelmeim ezzel a gyakorlattal kapcsolatban. Szívbaj nélkül ugrottam át, de azért legközelebb ezt nem teszem meg.

Térdemelés fekve 4x15 Na ez már jobban megviselt. Fájt, nagyon. És a padló kényelmetlen.

Rövid híd (csípőemelés) 4x15 Itt már tényleg nagyon időszűkében voltam, úgyhogy felváltva csináltam a térdemeléssel, egy perc pihenő helyett fél percet hagyva és így váltogatva a gyakorlatot. Hál égnek ez is a comb és a hasizmot erőlteti meg (lehet rosszul csinálom?), így teljesen korrektül kikészültem tőle. Egy jótanács a továbbiakhoz. Reggeli hasizom gyakorlat előtt menj el szarni. Tényleg. Ezt nem tudom ennél finomabban megfogalmazni.

Összhatásában megint nyert a reggeli edzés. Nagyon feldobta a napom, ami tökéletesen működött az ominózus hajnali zabálásig. Ilyet többször fogok játszani.

Szerda reggel melóból hazafelé elhatároztam, hogy elmegyek futni. Még a villamoson összetalálkoztam egy uriemberrel, akivel edzésen már találkoztam. Ő éppen személyi edzésre tartott, én meg irigykedtem, mert éppen tele voltam energiával és egyrészt tudtam azt, hogy szerdán nincs edzés, szóval a futás marad és azt is tudtam, hogy az nem fogja tökéletesen kielégíteni a vágyakozásaim. A bunyódába vágyódtam, de jobb híján felvettem a futócipőmet és irány a patak part. Mivel az előző két alkalommal beragadtam az edzéstervbe, ezért éreztem, hogy elég a komolytalankodásból, ideje tovább lépni. Kicsit féltettem a korábbi sikerélményeim hatásait, de elővettem a következő szintet. 1 perc séta, 2 perc futás, 5 ismétlésben. Ez bizony kezd nem vicces lenni, az induló fázisaimhoz képest ez már egy jelentős előrelépés, nagyon büszke vagyok rá. Persze kikészített, a kevesebb belesétálás és a plusz egy kör nagyon sokat számított. De amennyire lefárasztott, annyira nagy örömmel pipáltam ki az edzésterv következő pontját. Szerintem a következő alkalommal mégegyszer nekiugrok ugyanennek. Így ugyan kicsit nő a 24 hetes edzésterv program, de bánja a fene. Hosszú távra tervezek.

Szintén ehhez a naphoz tartozik, hogy belevágtam a harcosok étrendjébe. Szintén a villamoson utazva történt, hogy csak noszogatta az agyam, csak noszogatta és hát felmerült bennem, hogy mikor is kéne nekikezdeni? Hát most. Szóval úgy néz ki, hogy valahogy így lehet egy diétát elkezdeni... úgyhogy a bevásárlásnál már csak zöldségeket vettem. Jól éreztem magam napközben, tényleg érezhetően több energiám volt. Az előző napi ügyelet ellenére sem kávéznom, sem aludnom nem kellett napközben és ez egy nagyon jelentős különbség. Egész nap úgy éreztem magam, hogy csinálnék valamit. Nagyon jó volt. Az esti "túlevő" fázis pedig maga volt a gyönyör.

Sajnos minden csoda három napig tart. Ez kettőig. Pontosabban egyig, hiszen másnap, csütörtökön már érezhetően levert és gyengébb voltam, de kitartóan rágcsáltam a répát meg a brokkolit, betudtam a frontnak. Este pedig edzés, és sajnos ezen a ponton, ebben a formában ez a diéta megbukott. Azt hittem az éhség fog zavarni, de nem. Nagyon jó összehasonlítás volt, hiszen az előző hetihez nagyon hasonló edzésen vettem részt. Az erőnlétet nem bírtam még annyira sem, mint előzőleg, szenvedés volt az egész, nem élveztem, hazafelé pedig még egy rövid sprintet le kellett nyomnom a villamoshoz vezető úton. Ez volt az a pont, amikor meg is szédültem. Ez így nem jó, ebben a formában nem.

Egyébként maga az edzés jó volt. Megnyugtató ismerős gyakorlatokat csinálni, így egy kicsit otthonosabban érzem magam. Ismét árnyékolás súlyzóval, zsák, földzsák, rúgópárna és köredzés. A végén küzdelem. Az erősítésben annyira kimerültem, hogy az első menet állóbunyót kihagytam. A másodikban egy nagyon jót küzdöttem, egy nálamnál jóval tapasztaltabb edzőpartnerrel. Ismét voltak pici kis sikereim, de az öt perces menet harmadik perce körül teljesen erőtlenné váltam. Onnantól túlélésre ment a dolog részemről és zárásként egy olyan mesés állast kaptam hogy még mindig szédülök az emlékektől.

A következő menetet kihagyni szándékoztam, de kaptam egy felkérést grapplingre. Na ezt nem lehet kigyani, felszólaltak a harsonák, "Halleluja" meg minden. A partneremnek lehet valami köze a logisztikához, mert nem csak összecsomagolt, hanem fel is adott postán. Nyilván ezt ő is érezte, így a menet második felére tanításba csapott át a dolog és nagyon élveztem. Egyrészt kaptam egy kis taktikai tanácsot, hogy földharc közben hogyan lehet pár másodpercet pihenni, amíg visszatér egy kis erő. Másrészt mutatott egy nagyon jó földrevitelt, amolyan igazán nekem valót. Milyen a nekem való technika? Egyszerű, mint a faék, tehát nem kell sok lépésben gondolkodni és ki tudom használni a súlyom. Nagyon tetszett, remélem megjegyzem és élesben is ki tudom majd próbálni. Az utolsó menetre még kaptam egy felkérést, de itt már tényleg egy oxigénpalackra lett volna hozzá szükség. Nagyon sajnáltam, hiszen olyan edzőpartnerhez lett volna szerencsém, akivel még nem küzdöttem, de egészen egyszerűen nem.

Szóval visszatérve a diétára, ebben a formában megbukott az ilyen kemény edzésmunka mellett. Legalább is nekem nem vált be. De ez nem azt jelenti, hogy ez feladásra kerül, hanem hogy a tapasztalatokat levonva ideje módosítani és kísérletezni. A tapasztalat pedig az, hogy nem csak el lehet, hanem el is kell különíteni a fő étkezést és a többit. A fő étkezés lehet, sőt legyen is kielégítő, de a többi az működjön egy kvázi alulevési fázisban, de répán és brokkolin élve nem lehet bunyózni. Ez a mai napra levetítve így fog kinézni. Reggelire egy szendvicset ettem (teljes kiörlésű zsömléből) a négy helyett. Ez így jó. Energia megmaradt, nem vagyok különösebben éhes. Ebédre lesz mégegy szendvics, esetleg kettő (szintén a négy helyett). Ennyinek elégnek kell lennie. Szerencsére nagyon szeretem a répát, tehát a köztes időt azzal fogom kibekkelni. Estére marad a fő étkezés, mert kelbimbót, brokkolit és csirkemellet hoztam magammal. Az simán belefér egy esti kajálásra. Szóval nagyjából most ezzel próbálok kisérletezni. Meglátjuk milyen eredménnyel. De legalább ebben is elindult egy folyamat.

A következő heti terveim még képlékenyek, de most legalább látom előre, hogy egy, azaz egy darab csütörtöki vezetett edzés fog menni. Ez elég kellemetlenül jön ki, de legalább most ezt előre tudom és tudok így tervezni.

A múlt hetet ott zártam le, hogy ha előre tudtam volna azt, hogy hétfőn este kimarad az edzés, akkor vasárnap nyugodtan nekigyürkőzhettem volna legalább egy kis otthoni erősítésnek. Persze ezt nem tudtam előre, hiszen terveim között nem a megvalósult forgatókönyv szerepelt. Egészen egyszerűen rengeteg friss téma öleli körbe most a mindennapjainkat és az az este is annak esett áldozatául. A sok változás, egyeztetni, szervezni való a közelgő esküvővel, a megfelelő leendő lakhely kiválasztásával, a birkózás a bankokkal és hát azért hogy őszinte legyek, még egy üveg sör is volt a hűtőben. Azt hiszem az verte be a szöget az aznapi testedzés koporsójába.

Miután a kedd nem is volt az edzési listámon, így más programom volt, de szerda reggel azért már gyötört a lelkiismeret és úgy tűnik, kedd este ezt már előre sejthettem, ugyanis egy hirtelen döntés okán egy bő másfél órával korábbra állítottam az ébresztőt a szokásosnál. Azt hiszem még az előző szombati sikerélmény dolgozott bennem, mert egyszerűen el akartam menni futni és megismételni az akkori kis sikerélményemet. Ez olyan jól sikerült, hogy nem is emeltem a nehézségi szintjén, nem léptem a program következő pontjára. Így maradt a 2 perc futás 2 perc séta négy ismétlésben, ami tartom hogy csak akkor tűnik baromi kevésnek, ha nem gondolok vissza arra, hogy 1 perc futás 2 perc sétáról indítottam a programot. Minden esetre úgy gondoltam, hogy szükségem van most erre a kis önbizalom boostra, ami egyébként meglepően jól működött. Egészen más úgy végigcsinálni egy napot, hogy tudod te már edzettél, valahogy a comb és a vádli sajgása is egészen üdítően hat ilyenkor. A másik hatása sem volt igazán meglepő, számítottam rá, tényleg nagyon jól ki tudja kapcsolni a folyamatosan pörgő, nyughatatlan agyat.

Csütörtök este pedig végre lejutottam a bunyódába, ami abból a szempontból nagy előrelépés, hogy eddig úgy éreztem, ha egy adott nap edzettem már, akkor a kövekező napon nem tudok és nem akarok bevállalni egy következőt. Ez az elképzelés ezzel szerencsére oda finomodott, hogy ha "A" nap reggel volt némi mozgás, akkor a rá következő "B" nap estéjén már egészen biztosan bevállalhatom és nem fog rám esni egy Bühler versenyzongora. Mármint például. Persze tudom, az igazán profik úgy tolják, hogy reggel futás/úszás/kutyafüle este meg a többi. Na azért ettől elég távol vagyok. Viszont a csütörtök esti edzés megint olyanra sikerült hogy baromi jól éreztem magam. Mondjuk lehet azért is kicsit, merthogy majdnem pepitában hozta az előző heti edzést, amiről áradoztam, csak most kicsit több volt az erősítés:). Tehát árnyékbox, természetesen egykezes súlyzóval fűszerezve, boxzsák, földzsák... mármint ugye pihenésképpen az erősítések között:) Hogy aztán teljes legyen a törődés ebből jött még egy kör, csak már egy kis rugdosódással kiegészítve, amit ugye ha már elővettünk még utána is használtunk kicsit. Ott már azért eléggé elfogyott a szusz, de igyekeztem tisztességesen csinálni, aminek következtében kivételesen mozgékonynak és kilazultnak éreztem magam (mondjuk cserébe másnap meg olyan szinten volt beállva a derekam, hogy a Robotzsaru hozzám képest légtornásznak tűnne). Ugye az erősítés kapcsán a mumus még mindig a fekvőtámasz, amihez túl nagy a súlyom. Jobb taktika tényleg nem jutott még eszembe, minthogy tartom magam a felső pozícióban, aztán egyszer csak lesz ebből pumpálás is. A kesztyűzés megint nagyon jó volt. Az első menetben az ellenfelem nem kímélt, de azért túlzásba sem esett, éreztem hogy jobb nálam de azért picit hagyott kibontakozni. Ezt nagyon élveztem, hiszen volt kihívás a történetben és anélkül hogy pépesre vertek volna. Persze azért ez-az becsúszott, de voltak kis sikerélményeim. Az egyik egy jobb-bal-jobb egyenes után egy combos bevitele, amit ugyan nem küldtem meg különösebben, hiszen nincs még lábszár védőm, anélkül meg azért csak óvatosabb vagyok egyelőre. A másik sikerélményem amikor, sikerült kicsit a fal felé terelnem az edzőpartnerem és viszonylag jó irányból sikerült elindítanom egy testütést. Az sem csattant túl nagyon, de legalább éreztem benne a potenciált. Összességében egy baromi fárasztó öt perc volt, a végén azt hittem konkrétan kihányom a tüdőmet, de ez volt az eddigi talán legélvezetesebb kesztyűzésem. Ebből fakadóan a következő menetet kihagytam, amíg egy kicsit regenerálódik a szervezetem, így a végére még egy bunyó fért bele. Az egy igen laza kesztyűzés volt, inkább tanító jelleggel, ami azért tegyük hozzá nagyon hasznos volt és azért emlékeztetett rá, hogy a fejem még mindig nem tudom valami hatásosan védeni:). Jó volt, elfáradtam a végére és hazaérve végre nem fehérliszt alapú szénhidrátforrással zártam a napot, hanem egy kicsit edzéshez méltóbb túróval és joghurtal. Hiszen ugye tudjuk mennyi fehérjét kell enni? Hát az összeset! :)

A hétre több nem jutott, bár a házak közötti nézelődésben meggyőződésem, hogy több kilométert legyalogoltunk a sok nézelődésben. Viszont kezd megérni bennem a gondolat, hogy nagyon ideje lenne a táplálkozással is kezdeni valamit, hiszen azt én is tudom ezen rengeteg múlik. Ami időről időre szembejön velem, az a "harcosok étrendje", amivel kapcsolatban kicsit szkeptikus vagyok, de a sok pozitív vélemény mellett amit olvastam róla van olyan a személyes ismerettségemben is, aki sokáig csinálta és azt mondta hatásos. Ugye ennek az étrendnek a lényege az lenne, hogy napközben lényegében max. némi zöldség meg ilyen hülyeségek aztán este egy nagy pótoló kajálás. Naná hogy rálelkesedtem! Persze azért kiderült, hogy ez sem úgy működik, hogy napközben kibírod így-úgy aztán este beütöd a pizzéria telefonszámát szóval kicsit azért szállt el a lelkesedésből. Minden esetre szemezek a dologgal, de még nem köteleződtem el.

Csúszásban vagyok, a bloggal és az edzéssel is. Az a helyzet, hogy az első bejegyzésben vállaltam, hogy a szar kifogásaimat őszintén felpakolom ide, de ezúttal tényleg jó okom volt a kimaradásra, hiszen konkrétan a feje tetejére állt az életem, de szerencsére a végén pozitív felhanggal.

A múlt hét hétfőjén egy kis őszinte félelemmel, de megmutattam az eddigi irományaimat a Militans csapatnak, hiszen valljuk be, valóban akkor van értelme ennek az egésznek, ha el is olvassa valaki. Dehát utána csak az járt a fejemben, hogy utána még oda is állni az emberek elé, ugye, vajon mi fog történni? Hát semmi:) De az ember ettől még hülye, akkor is ha nem akar az lenni. Viszont annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy az valami baromi jól esett! Szóval lássuk azokat a múlt heti eredményeket.

Nagy tervekkel indultam neki a hétnek, hiszen végre rá akarok állni arra, hogy a heti két bunyóra fixen eljussak. Úgy érzem, hogy amint ez sikerülni fog, onnan már tényleg csak egy lépés a heti három. Egészen kedd délutánig pedig azt hittem, hogy ez végre sikerülni fog, na persze nem. Miután ismét az esti edzéshez igazítottam az egész napomat, figyeltem a megfelelő mennyiségű alvásra (öt és fél óra sikerült), a megfelelő mennyiségű és főleg minőségű kajálásra (csirkerizs...ből valahogy már megint valahogy párizsis zsömle lett) és acélos akarattal figyeltem az előttem lebegő célt (nem Peti, a Mortal Kombat NEM olyan mintha elmennél edzeni) végül már egészen közel kerültem a célomhoz, amikor is a párom olyan információval érkezett haza, ami kicsit átírta a történelem lapjait. Ugyanis annak a lakásnak a tulajdonosa, amelyikben éppen albérletes napjainkat töltjük jelezte, hogy ideje lenne kiköltüznünk, lehetőleg augusztusig. Így a kedd estét egy erkélyen cigizős válságstábbal zártam a tervezettekkel szemben. Igen, egészen biztos vagyok abban, hogy Fedor Emelianenko nem így készülhetett a meccseire, de ez az első alkalom amikor nem szégyenlem, hiszen ez nem a gyengeség szülötte. Csupán van, amikor otthon kell helyt állni. Ez nagyon macsósan hangzik tudom, de mégsem írhatom le hogy valójában először én is pánikba estem majd elszontyolodtam. Emlékezzen csak úgy erre a történelem, hogy egy erős kar, egy oszlop voltam. Valójában nem is lenne rossz bunyós név az, hogy "az oszlop". Hiszen amíg az ellenfeled hülyére röhögi magát rajtad,  addig azt csinálsz vele, amit csak akarsz.

Az pedig, hogy a költözés hogyan fogja befolyásolni az edzést, az előttem még egy nagyon nagy köd, hiszen őszintén szólva tökéletesen abban a hitben éltem, hogy simán van még két három évem ezen a helyen, itt a XIII. kerületben. Most pedig úgy fest a helyzet, hogy nem csupán a kerületet, hanem a "Budapest" táblát is magunk mögött fogjuk hagyni. Persze egy pillanatra sem szeretnék panaszkodni, hiszen ez a vágyunk és ez egy rendkívül örömteli, nagyon nagy dolog. Nyilvánvalóan az ember nem vehet az alapján házat, hogy hol van olyan edzés, amire szivesen járna. Persze azért felmértem a terepet:). Pest megyében, de a Budapest táblán kívül olyan hogy brazil jitsu... lehet csak a google fordult ellenem, de egyáltalán nem találtam. Kempo terén talán valamivel jobb a felhozatal, ahol azért tudtommal grappling is előfordul. Box, kick-box, thai box ügyileg azért valamivel jobb a helyzet a környéken. Minden esetre megtalálni úgy a motivációt, hogy tudom azt, pár hónap múlva el kell hagynom a terepet, az azért nem egyszerű. Úgyhogy úgy vagyok vele, hogy szeretném a lehető legtöbbet kihozni abból, hogy most éppen egy ilyen nagyszerű helyen van lehetőségem edzeni. Talán a végére még a heti három edzés is menni fog:). Az azért nem rossz alap, ugye? Persze az élet úgy szép ha zajlik, szóval a házvásárlás mellé idén még meg is házasodok, csak hogy tényleg ne legyen semmi esélyem unatkozni:)

Azért ennek ellenére a bunyó szempontjából nem ment teljesen tönkre a hetem, hiszen a csütörtököt már sikerrel abszolváltam. Nagyon jó edzés volt, baromira élveztem! Még a terembe megérkezve fél füllel hallottam, hogy a Bálint valakinek mondja, hogy inkább erőnléti-kardiós-bunyós edzés lesz, nem igazán technikai. Azért örültem neki nagyon, mert úgy érzem, hogy ahhoz, hogy technikailag egyáltalán fejlődni legyek képes, ahhoz először erőnlét ügyileg kell gatyába rázódnom. Hiszen tanulhatjuk akár éppen az egy-újjal-megölöm-az-ellenfelem szupertitkos technikát is, ha nekem éppen fontosabb dolgom akad annak képében, hogy konkrétan levegőt vegyek, nem fogom tudni úgy visszaadni. Szerencsére csupa sikerélmény volt a nap, hiszen úgy éreztem hogy magamhoz képest az eddigieknél ismét egy fokkal jobban bírom az erőnlétet. Négy részbe oszlottunk, volt aki súlyzót ragadt, volt aki a boxzsáknak esett neki, volt akinek a föld zsákkal támadt némi elszámolni valója (egyébként ennek az eszköznek tuti van valami fancy neve is, nem hiszem hogy rajtam kívül bárki is föld zsáknak hívja) a terem hátsó részében pedig a rúgópárnák kerültek elő, aztán köredzés. Természetesen a zsákokkal és a rúgópárnával is igyekeztem elrendezni azt hogy ki is itt a főnök, de a magam részéről a kis egykezes súlyzókhoz igyekeztem többször odakerülni. Merthát ugye árnyékolni önmagában is fárasztó, de ha mindenzt megfűszerezed egy-két plusz kilóval (és itt most nem egy előző esti pizzára gondolok), az maga a gyönyör. Igazán kemény csávónak éreztem tőle magam... addig ameddig elő nem kerültek a kesztyűk. Úgy éreztem itt az ideje, hogy ha már legalább sajátom nincsen, akkor ne a teremben lévőket izzadjam össze, így hát némi tanácsért fordultam a Bálinthoz, hogy azt bizonyos bandázst hova és hogyan is kellene felkötni. Megmutatta. Elmondta. Még most sem tudom, pedig esküszöm még youtube videót is néztem róla. Mindegy, valahogy sikerült feltekerni, kesztyű, aztán mehet a hirig. Ismét nagyon kedves és segítőkész partnerekkel kerültem össze. Az első menetnek a közepén jutott eszembe, hogy elfelejtettem a fogvédőmet berakni, na akkor azért összeszorult a luk a seggemen, főleg ahogy elképzeltem, hogy milyen jól fogok mutatni az esküvői fotókon metszőfogak nélkül. Jobb híján jól összeszorítottam a fogaimat, próbáltam nagyon védeni a fejem, hiszen nem akartam megszakítani a játékot, de nagyon éreztem hogy mennyire elbátortalanodtam. A második menetben az ellenfelemnek nem volt fogvédője:) Na neki viszont nem is kellett, mert esélyem sem volt a kesztyűjén kívül bármit megütni. Viszont mindeközben ellátott azzal a jótanáccsal, hogy ha nem mindig ugyanazt a bal-jobb egyenest ütöm, akkor azért egy pöppet nehezebb kiszámítani a mozdulataimat. Valljuk be, ezzel nehéz vitatkozni, szóval próbáltam kreatív lenni és ütöttem... jobb-bal egyenest. Gratulálok Peti, nagyon kreatív vagy. De ezt legalább esetlenül sikerült véghezvinni. Azért próbálkoztam. A harmadik ellenfelem bizony súlycsoportban hozzám közelített. Amikor szólt, hogy mehetnénk egyet, akkor nyeltem egy nagyot, majd mentem természetesen. Aztán persze ő is nagyon segítőkész és tanító jellegű volt:) De ott azért azt nagyon éreztem, hogy ott bizony nagyon súlyos pofonokat nyelhettem volna be, ha ez most vérre megy. Aztán persze elfogyott a levegő és a szusz, de végül nagyon jó kedvűen mentem haza, nagyon élveztem az edzést és tudtam, hogy na ezt keresem, ezt az érzést.

Ezután a héten már csak szombat reggel tudtam egy kis edzést beiktatni. Mivel időszűkében voltam, ezért csupán a futócipőmet és a kutyát ragadtam meg és gyorsan kimentem a patakpartra, hogy na akkor most azt amit az előző héten rosszul csináltam azt most javítom. A menü baromi egyszerű volt, 2 perc futás, 2 perc séta és ebből négy ismétlés. Ez ugyan az előző heti 2 perc futás, 1 perc séta programhoz képest könnyebb, de ki akartam pipálni a kis konyhában függő edzéstervemen. És nagyon jól tettem, hiszen ez volt az első alkalom életemben, amikor őszintén élveztem a futást, és nem csak azt hogy vége van. Abszolút sikerélménnyel abszolváltam az előírtakat. Persze fárasztó volt, és a tüdőm ki égett, de nem úgy mint előtte, a vádlim is lángolt, de az sem úgy mint előtte való héten és még a jobb érzésű járókelők sem akartak rám mentőt hívni, amikor a végére értem. Persze lehet mondani, hogy ebben nem volt benne a maximum... hát nem bassza meg, de az ilyen sikerélmények tudnak akkora lendületet és erőt adni, hogy úgy érzed kiszakítod a ház falát. Vagy legalábbis eljössz legközelebb is. Vasárnapra még voltak terveim, de miután úgy gondoltam, hogy hétfőn úgyis megyek edzeni, ezért ettől ezúttal eltekintettem. Maradjunk annyiban, hogy nyugodtan edzhettem volna kicsit otthon vasárnap este.

Erre a hétre még nincsenek világmegváltó terveim, de reményeim szerint a következő hét már kicsit aktívabb lesz:).

Miután a múlt héten elindítottam a blogot, nagy reményekkel ugrottam neki a következő pár napnak, hiszen mégiscsak le kell írnom hogy mi történt. Ahogyan egyébként számítottam rá, a dolog működik, jár körülötte az agyam és ha akkora motiváció-löketet nem is ad, mint amekkorára számítottam, de azért ad és én mindenbe megpróbálok belekapaszkodni. Emellett nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam azoktól, akiknek megmutattam, ami nagyon jól esett, így hát nem kérdés, hogy folytatom a kálváriám megéneklését. 

Nagyon vártam a keddet és az előző napi blog megnyitásától még eltelve motivációval és lelkesedéssel gyakorlatilag akörül forgott a napom, hogy este edzés. Melóhelyről hazaérve igyekeztem az egész napomat ehhez igazítani. Így feküdtem le pihenni és ehhez próbáltam igazítani a kajálásomat is, ami a bunyó előtt két órával egy tányér joghurtos zabot jelentett, merthogy úgy vettem észre, hogy a minőségi szénhidrát energiával tölt el (meg egy kapszula Brutal Blade is). Még az öltözőben beszédbe elegyedtem egy sráccal, aki megörült nekem, hiszen a mi nagyobb termetünket tekintve egy kicsit nehezebb edzőpartnerre lelni, én is megörültem neki, bár amikor kiderült, hogy négy év ökölvívás van mögötte, akkor egy kis belső hang megsúgta nekem, hogy aznap fogok kapni rendesen. A belső hangnak igaza volt. Az erősítést számomra is meglepően jól bírtam, persze ez csak viszonyítás kérdése. A fekvőtámaszokat még mindig azzal próbálom kibekkelni, hogy próbálom egyáltalán felső pozícióban megtartani magam amíg a többiek pumpálják a padlót (nem sikerült), a hasizom edzésénél minden elképzelhető mozdulatot próbálok bevetni, hogy azt a fél milliméter lendületet még valahonnan összeszedjem. Viszont a guggolás (nem túl gyorsan) és a kitörések (szabálytalanul) egészen jól mentek, azt egy kis sikerélményként könyveltem el magamban. A technikai edzés teljes homály, az egyenes ütések és a csapottak úgy érzem egészen a helyén vannak, de a könyök használata még mindig elég idegen érzés, mintha nem tudnék elég erőt vinni bele. Az edzőpartnerem türelméért és segítőkészségéért nagyon hálás vagyok, igyekezett sokat segíteni, többek között azt is, hogy hogyan kell ezeket a technikákat kesztyűvel a kezemen védeni (ki gondolta volna, hogy ezt is meg kell tanulni?). A rúgásokkal már több gondom volt, a side kick teljes homály. Hiába mutogatta és próbált segíteni az edző, akkor is természetellenes és darabos lett a mozgás, a távolság belövése is gond. A térdem használatával szintén így állok, erőtlennek érzem, a ritmus elkapása elég nagy gond. A belső combos meg gyilkos egy dolog. Miután harmadszorra akartam összecsuklani, mondta az edzőpartnerem hogy nem tud kisebbet rúgni. Mondjuk nem is igényeltem, de ettől én még majd' összehugyoztam magam attól amit kaptam, de legalább rávilágított arra, hogy a fájdalomküszöb feltornászásával valamit kezdeni kell. Fogalmam sincsen, hogy hogyan, azon kívül, hogy majd hozzászokok. Az egyetlen vigaszom a dologban, hogy egy hét elteltével még mindig tenyérnyi véraláfutás díszeleg a combom belső részén, amire persze én most végtelenül büszke vagyok, harci sebesülés meg minden. Az edzés végén a küzdelmet nem bírtam tüdővel, így miután az első "menetben" megkaptam a magamét egyet kihagytam, majd hogy azért mégiscsak erősnek érezzem magam, kicsit megmutattam a boxzsáknak hogy ki a főnök. Az utolsó körre még kaptam egy felkérést egy nagyon rendes fiatal sráctól akinek emlékeim szerint pont előtte való nap néztem meg youtubeon a legutóbbi 17. Harcosok Klubján vívott thai box meccsét. Ám ahogy mondtam nagyon rendes volt, alig ütött vissza. Edzés után úgy mentem haza, mint akit megvertek:) Este gondoltam az egészséges életmód jegyében főtt kelbimbóval és némi joghurtal zárom a napot, de aztán egyszer csak valahogy szalámis zsömle lett belőle. Hónap végi warriors diet.

A csütörtök közel sem alakult ilyen fényesen. Edzésre menni nekem egyelőre egész napos programot jelent, próbálok egész nap készülni rá, várakozva nézegetem az órát (amibe azért egy kis félelem is betársul). Két órával indulás előtt kajálni kéne. Talán valami saláta jellegűt, esetleg párolt zöldséget. Esetleg hummuszt, bazdmeg de kurvára ennék hummuszt! Nézzük meg, hogy van e a környéken. Nincs. Akkor rendeljünk? Az úgy nem jó. Jólvan bazmeg akkor rendeljünk pizzát. FAIL! Nem akarok róla beszélni...

Pénteken május elseje miatt nem volt edzés tartva, így hogy ne maradjak mégis teljes szégyenben valami erőedzést azért csak kéne produkálni. Szerencsére rávettem magam otthon, és mivel a múltheti kis házifeladatot nem volt kedvem újra megcsinálni, ezért elővettem újra a Fegyencedzés könyvet, szerencsétlen ott porosodott már egy ideje.

Fekvőtámasz falnál 1 x 50 Bazmeg! Mi a szar ez? Ég a vállam és a tricepszem a legkönnyebb gyakorlattól. Viszont nincs kedvem még 2 x 50 -et megcsinálni belőle, holott egyértelműen van még ebben fejlődési lehetőség. Így átléptem a következő gyakorlatra, amit több helyen hangsúlyoz a könyv, hogy na ezt ne csináld. 

Fekvőtámasz előredőlve 3 x 10 Ez már egyértelműen élvezetesebb, pedig nehéz. 

Bicska guggolás 2 x 10 A térdem nem igen kedveli ezt a gyakorlatot, de elég simán ment ahhoz, hogy tovább lépjek egyet.

Guggolás támasszal 2 x 10 Még ezt is viszonylag simán teljesítettem, talán a térdem is jobban tolerálta. Legközelebb innen indulok.

Függőleges húzás 3 x 30 Nem tudom, hogy mennyi értelme van ennek a gyakorlatnak. A hátam persze érzem, de sejtésem szerint inkább attól, hogy tudatosan igyekszek minden ismétlésnél figyelni arra, hogy tudatosan összehúzzam a hátizmaimat. Minden esetre a következő szintje (vízszintes húzás) túl sok az én pehelykönnyű súlyomnak, amikor legutóbb próbálkoztam vele, annak csúfos kudarc lett a vége. Káromra biztos nem vált, bár elég unalmas ennyi ismétlést csinálni. Illetve fogáserősítésként biztosan funkcionál, hiszen úgy kapaszkodtam az ajtókeretbe, mintha az életem múlna rajta, a az ujjaimat és a tenyeremen lévő izmokat biztosan erősítette, mert az viszont fájt rendesen.

Térdfelhúzás 1 x 10 Ez nem túl nehéz gyakorlat, bár igyekeztem lassan csinálni. Mivel leülni gyakorlatilag csak a kanapé szélére tudtam, ami nem túl ideális ehhez, ezért tovább léptem. 

Térdemelés fekvésben 3 x 15 Így már nehezebb volt. Nehezítő körülmény a kutya volt, aki azt hitte, hogy vele akarok játszani valami fura módon, így megpróbálta időről időre elkapni a lábujjaimat. A levegő hiányának következtében pedig nem igazán tudtam tekintélyt parancsoló hangon rászólni, hogy hagyja abba, inkább sipító könyörgésnek hallatszott, amivel egy félénk kislányt sem lehetne megregulázni, nemhogy egy öntudatos négylábút. Így ez végigkísérte a gyakorlatot, de koncentráció fejlesztésnek talán így se rossz.

Rövid híd v. csípőemelés 4 x 10 Lelkes voltam ezzel a gyakorlattal szemben, hiszen korábban láttam, hogy brazil jitusok is előszeretettel használják, így a hasznosságáról meg voltam győződve. Mondjuk nem az történt, amire számítottam, hiszen hátizmok alsó része helyett elsősorban a combomban éreztem a munka jussát. 

Vasárnap reggel reméltem, hogy fogom tudni pótolni a csütörtökön kimaradt edzést, de későn értem haza ahhoz, hogy el tudjak indulni. Összességében abból a szempontból nem bántam, hogy így a futóedzés volt a terítéken, amit szintén erre a hétre elterveztem. Így hát fogtam hűséges edzőtársam (a kutya) és lementünk a patak partra. Persze az edzéstervet elnéztem, így a  2 perc futás 2 perc séta helyett 2 perc futás, 1 perc séta programot sikerült csinálnom négy ismétlésben, ami már a következő heti adag lett volna, csak nem négy hanem öt ismétléssel. Szóval kicsit megkavarodva, szarul de büszkén teljesítettem a távot. Előtte gondoltam rá, hogy a konditermet célzom meg és ott a futógépet, hiszen akkor utána súlyzós edzést is lehet csinálni, de nem bántam meg, hogy a szabad teret választottam. Ami érdekes jelenség volt számomra az az, hogy futás előtt a bal térdem jelezte, hogy ezt lehet most nem kellene erőltetni, de nem foglalkoztam vele és futás közben teljesen elmúlt a fájdalom ami tegnap óta nem is tért vissza. Ezt le is kopogom és leborulok porcerősítő előtt, nagy találmány! 

Időközben kaptam e-mailben választ az érdeklődésemre, hiszen két nagyon jó hely is van a közelben ahol lehetne űzni a brazil jitsut. A Carlson Gracie Team is egy megállóra edz tőlünk, ami szimpatikus, hogy van kezdő csoport, ami nem, hogy hétfő és péntek este van. A Giants Gymben pedig ha jól silabizáltam akkor Gracie Barra tanítvány tart edzéseket, ami szimpatikus, hogy kedden és csütörtökön reggel 6.30-tól 8.00-ig. Az elméletem az, hogy ha korán van, és korán kell kelni, akkor reggel nem lenne sem erőm sem időm kifogásokat gyártani, ha meg már megszólalt az ébresztő, akkor úgyis fel kell rá kelni. Vonz a dolog, úgy érzem elég jól egészítené ki a Militans csapatnál történő edzést. Az a tény, hogy egyelőre azzal szenvedek mint a kutya, hogy heti két edzésre elmenjek, ami után a következő nap kvázi meg sem tudok mozdulni, afelett elegánsan elsiklottam. Okos Peti, remek ötlet, nagy realitás érzékre vall. Először talán azt a hihetetlen célt kellene teljesíteni, hogy hetente kétszer tényleg eljutok edzeni a Militans csapathoz.

Összességében ma reggel a buszon gondolkodtam és pont azon járattam az agyam, hogy azért tegnap este még csak belefért volna még egy kis edzés, illetve hogy a csütörtököt kár volt kihagyni, de hé! Ezen a héten még így is többet, jóval többet tettem magamért, mint nagyon sok ember, erre pedig baromi büszkének kellene lennem! Úgyhogy az is vagyok. Nem tökéletes még a program, de azon az úton járok hogy valami olyat csinálok amit szeretnék és ez jó dolog. Nagyon sok időt tudunk mi emberek azzal eltölteni, hogy nem így teszünk és akkor is lesz jövő április ha azt az időt a kanapén punnyadva töltöm el.

Akkor lássuk azt, amiért ez a blog létrejött. Vegyük számba az elmúlt hetet, ami kiváló kezdet, hiszen nem voltam edzésen a héten.

A munkámból kifolyólag a keddet és a csütörtököt céloztam meg annak érdekében, hogy elmásszak edzeni. Na ez nem valósult meg, azt hiszem éppen az volt a heti szar kifogásom, hogy nincs jól a gyomrom. Azért őszintén szólva annyira nem volt az vészes, főleg utólag visszanézve. Azt hiszem simán elindulhattam volna. Csütörtökön pedig a másnaposság számlájára kell írni a kimaradt edzést. "Namajdjövőhéten".

Úgy tűnik, hogy a hétköznapi lazsálásért a bűntudat végül elég magas fokon égett bennem, mert szombat reggel műszakból hazaérve rávettem magam a futóedzésre, ahogyan azt egyébként is elterveztem. A bunyó mellett párhuzamosan kezdtem neki egy 24 hetes futó edzőtervnek, aminek így azért az elején járok. A negyedik hétre 1 perc futást, 1 perc sétát ír a program 8 ismétléssel, ami az én tempómban körülbelül két kilométert fed le. A negyedik ismétlésnél azt hittem nem bírom végig csinálni, a hatodiknál biztos voltam benne, a hetediknél meg voltam róla győződve, hogy éppen egy bazi nagy, a felhők közé vezető lépcső felé futok éppen. A nyolcadik ismétlés végére pedig ráhúztam még egy keveset. Bálint azt mondta rakjak bele sprintet, meg árnyékolást. Nem jött össze, de így is lángoló vádlival, merev derékkal de baromi büszkén mentem haza. Ezt a büszke eredményt pedig egy családi ebéddel és négy korsó sörrel vágtam haza ijedtemben. Este egy kis laza bicajozás a környéken (mármint a barátnőmnek laza bicajozás, én csurig izzadt háttal és remegő combokkal értem haza).

Vasárnap reggel egy az előző estinél nagyobb biciklizéssel nyitottunk, a végén büszkén állapítottuk meg, hogy bizony másfél-két órát tekertünk. Hazaérve igyekeztem titkolni, hogy kvázi mozgásképtelen lettem, így igazi vasárnap délutánként, sorozatot bambulva egyre inkább kezdtem elfogadni azt, hogy amit kaptam "házi feladatot" azt nem fogom megcsinálni. Szerencsére győzött a bűntudat, így miután levittem a kutyát sétálni (arra se volt könnyű rávenni magam), végül azért csak nekiugrottam. A hét büszkesége volt, hogy hazafelé menet vettem magamnak előre egy kis "jutalmat" (tudod, szénhidrát, ennél jobban nem is merem részletezni) ám még mindig ott van a hűtőben, nem ugrottam neki edzés után.

A házi feladatom pedig a következő volt:

5x10 felülés: 4x10 teljesítve, az ötödik ismétlésnél már gyakorlatilag csak kalimpálózva tudtam rábírni a testem hogy emelje meg magát. Annak viszont már nem sok értelme volt, de nem vagyok elégedetlen.

5x10 fekvőtámasz: Mission Impossible. Legalább is azt a 3%-os könyökhajlítást, amit produkálni voltam képes, azt nehéz fekvőtámasznak hívni. Kreatívnak kellett lenni, így lett belőle 5x10mp plank, ami ugyan kevésnek tűnik... hát mondjuk az is.

5x10 guggolás: Abszolválva, bár a térdem azt hiszem a végére kezdett csúnyán nézni rám.

5x10 négyütemű fekvőtámasz: Leszámítva, hogy "fekvőtámasz" nem történt közben, sikerült véghez vinni. Ez volt a legfárasztóbb, csak összehozta azt a lángoló tüdőt.

5x10 kitörés: Először azt gondoltam, hogy ez nem lesz olyan nehéz. Aztán rájöttem, hogy ezt bizony lábanként kell érteni. Fájt.

5x10 lebegő ülés: Ezt először youtuberól meg kellett tanulni, hogy mi is, talán ez volt a legkevésbé ördöngős. Persze kisebb lendülettel, hosszabb kitartással fog ez még fájni.

Persze ezt nem ilyen szép sorrendben csináltam, hanem egy-egy száriát mindenből, majd utána 1,5-2 perc pihenő. A harmadik sornál azt hittem nem fogom tudni végig csinálni, de azért csak sikerült, ráadásul nehezített körülményként egy baromi kíváncsi kutyával, aki nagyon nem értette hogy most akkor ez most játék e vagy sem. Amikor felülésre hirtelen szájonnyal a kutya, az azért ki tud zökkenteni. Cserébe véletlenül ráléptem a lábára.

Jövő hétre a terv kedd és csütörtök vagy péntek. Emellett be kéne iktatni egy futó és egy erősítő edzést (vagy kondi vagy a most vasárnapihoz hasonló otthoni kalimpálást).

130 kg és 28 év. Valljuk be, nem éppen az ideális állapot ahhoz, hogy az ember belevesse magát a küzdősportok világába, de ha egyszer ezzel a vággyal vert meg a sors, hát akkor nosza.

Amikor az ember jelentős túlsúlyával ücsörög a kanapén, gömbölyded hasán pedig billeg a laptop és próbál utánanézni annak, hogy miféle sportolási lehetőségnek lehetne (kellene) nekiugrani, akkor általában olyanokat lehet olvasni, hogy menj el sétálni, úszni vagy biciklizni. Szóval csupa olyan dolog ami nem nagyon köti le azt, akiben megmagyarázhatatlan, perverz vágy motoszkál arra, hogy kesztyűt húzzon a kezére. Korábban próbálkoztam konditermi edzésekkel, de időről időre kikopott a motiváció és engedtem valamilyen kifogásnak, aminek hála abbahagytam. A végső pontot az tette fel, amikor a terembe ahova jártam kiraktak egy boxzsákot, én pedig gyermeki lelkesedéssel vittem a következő alkalomra magammal a régi, több darabon hiányos kesztyűmet, feltekertem a bandázst (helytelenül) és püfölni kezdtem (természetesen rossz technikával). Na akkor újra elfogott, hogy ez kell nekem.

Mindig is vonzott a küzdősport, a bunyó, egészen kicsi koromtól kezdve. Mindenféle akció és karate filmet imádtam, a van Damme féle Véres Játék akkora kedvencem volt, hogy szinte a mai napig emlékszem rá jelenetről jelenetre. Egyszer pedig egy egész délutánt töltöttem azzal, hogy ácsorogtam egy bezárt raktár előtt és kopogtam befelé, mert azt mondták, hogy ott vannak a ninják, én pedig abban reménykedtem, hogy kitanítanak. Aztán cseperedtem és ki is próbáltam egy pár dolgot. Kobudo, Taekwon-do, Wing Tsun kung fu, de nem igazán találtam meg a helyem. Ami nagy hatással volt rám az az, hogy tizenévesen kipróbáltam a tradícionális Jiu-Jitsut. Persze ez sem tartott sokáig, hiszen a kitartás mintaképe és én közöttem kevés metszéspont jelentkezett. Ám a légkör és a "kesztyűszag" jelentős hatással volt rám, hát még az amikor lejött edzést tartani Dietz Gusztáv a Cápa és azonnal megtetszett a brazil jiu jitsu. Annyira megtetszett és annyira belelkesedtem tőle, hogy rám jellemző módon jól abba is hagytam az edzésre járást:).

Miután Pestre költöztem ismét megpróbálkoztam ezzel-azzal. Egy kis box, egy kis thai box de ezek egy-egy hónapos kilengésnél nem voltak többek. Végül 2014 december volt a fordulópont, amikor már megint vágyakozva néztem az mma és k-1 meccseket a youtubeon, hogy na itt most elég. Úgyse fogja hagyni az agyam, hogy nyugodjak. Így januárban egy muay thai edzésen kötöttem ki, ahol jó volt a társaság, tetszett is az edzés, nem tántorított el, hogy jól orrbavágtak, de annyira azért nem éreztem magam otthon és titokban bjj edzések időpontjait nézegettem. Ez márciusig tartott, mert azt edzések időpontja miatt átlag hetente egyszer jutottam le és az kevés. Ekkor már szemeztem a Militans MMA csapattal és amikor felhívtam a termet ahol a bázisuk van, akkor be is ütött, hogy na ez az! Ezt akarom igazán. A hét szinte minden napján van edzés, tehát ebben nem lehet kifogást találni. Van álló bunyó is, van földharc is, az edzés ára is elérhető, messze sincsen és nincsenek övek, tehát nincsenek vizsgák, így nem kell rettegnem egy nem rám szabott vizsga követelményrendszerének teljesítésétől. Most pedig már csak ki kell tartani.

Na igen, a kitartás. Ezért indítottam ezt a blogot. Egy kis önmotiváció, edzésnapló és a kifogásoktól való távolság megtartása érdekében az őszinteséget használom fegyverként, magam ellen. Mert ez lesz a blog legnehezebb része. Leírni a szar kifogásaimat, hogy miért nem mentem edzeni. És te leszel az én partnerem, aki segít nekem, minden egyes alkalommal amikor megnyitod és elolvasod hogy mit írtam. Mert akkor, abban a pillanatban előtted is fel kell vállalnom a gyengeségem és ahhoz azért nem annyira fűlik a fogam.