130 kg és 28 év. Valljuk be, nem éppen az ideális állapot ahhoz, hogy az ember belevesse magát a küzdősportok világába, de ha egyszer ezzel a vággyal vert meg a sors, hát akkor nosza.

Amikor az ember jelentős túlsúlyával ücsörög a kanapén, gömbölyded hasán pedig billeg a laptop és próbál utánanézni annak, hogy miféle sportolási lehetőségnek lehetne (kellene) nekiugrani, akkor általában olyanokat lehet olvasni, hogy menj el sétálni, úszni vagy biciklizni. Szóval csupa olyan dolog ami nem nagyon köti le azt, akiben megmagyarázhatatlan, perverz vágy motoszkál arra, hogy kesztyűt húzzon a kezére. Korábban próbálkoztam konditermi edzésekkel, de időről időre kikopott a motiváció és engedtem valamilyen kifogásnak, aminek hála abbahagytam. A végső pontot az tette fel, amikor a terembe ahova jártam kiraktak egy boxzsákot, én pedig gyermeki lelkesedéssel vittem a következő alkalomra magammal a régi, több darabon hiányos kesztyűmet, feltekertem a bandázst (helytelenül) és püfölni kezdtem (természetesen rossz technikával). Na akkor újra elfogott, hogy ez kell nekem.

Mindig is vonzott a küzdősport, a bunyó, egészen kicsi koromtól kezdve. Mindenféle akció és karate filmet imádtam, a van Damme féle Véres Játék akkora kedvencem volt, hogy szinte a mai napig emlékszem rá jelenetről jelenetre. Egyszer pedig egy egész délutánt töltöttem azzal, hogy ácsorogtam egy bezárt raktár előtt és kopogtam befelé, mert azt mondták, hogy ott vannak a ninják, én pedig abban reménykedtem, hogy kitanítanak. Aztán cseperedtem és ki is próbáltam egy pár dolgot. Kobudo, Taekwon-do, Wing Tsun kung fu, de nem igazán találtam meg a helyem. Ami nagy hatással volt rám az az, hogy tizenévesen kipróbáltam a tradícionális Jiu-Jitsut. Persze ez sem tartott sokáig, hiszen a kitartás mintaképe és én közöttem kevés metszéspont jelentkezett. Ám a légkör és a "kesztyűszag" jelentős hatással volt rám, hát még az amikor lejött edzést tartani Dietz Gusztáv a Cápa és azonnal megtetszett a brazil jiu jitsu. Annyira megtetszett és annyira belelkesedtem tőle, hogy rám jellemző módon jól abba is hagytam az edzésre járást:).

Miután Pestre költöztem ismét megpróbálkoztam ezzel-azzal. Egy kis box, egy kis thai box de ezek egy-egy hónapos kilengésnél nem voltak többek. Végül 2014 december volt a fordulópont, amikor már megint vágyakozva néztem az mma és k-1 meccseket a youtubeon, hogy na itt most elég. Úgyse fogja hagyni az agyam, hogy nyugodjak. Így januárban egy muay thai edzésen kötöttem ki, ahol jó volt a társaság, tetszett is az edzés, nem tántorított el, hogy jól orrbavágtak, de annyira azért nem éreztem magam otthon és titokban bjj edzések időpontjait nézegettem. Ez márciusig tartott, mert azt edzések időpontja miatt átlag hetente egyszer jutottam le és az kevés. Ekkor már szemeztem a Militans MMA csapattal és amikor felhívtam a termet ahol a bázisuk van, akkor be is ütött, hogy na ez az! Ezt akarom igazán. A hét szinte minden napján van edzés, tehát ebben nem lehet kifogást találni. Van álló bunyó is, van földharc is, az edzés ára is elérhető, messze sincsen és nincsenek övek, tehát nincsenek vizsgák, így nem kell rettegnem egy nem rám szabott vizsga követelményrendszerének teljesítésétől. Most pedig már csak ki kell tartani.

Na igen, a kitartás. Ezért indítottam ezt a blogot. Egy kis önmotiváció, edzésnapló és a kifogásoktól való távolság megtartása érdekében az őszinteséget használom fegyverként, magam ellen. Mert ez lesz a blog legnehezebb része. Leírni a szar kifogásaimat, hogy miért nem mentem edzeni. És te leszel az én partnerem, aki segít nekem, minden egyes alkalommal amikor megnyitod és elolvasod hogy mit írtam. Mert akkor, abban a pillanatban előtted is fel kell vállalnom a gyengeségem és ahhoz azért nem annyira fűlik a fogam.