Csúszásban vagyok, a bloggal és az edzéssel is. Az a helyzet, hogy az első bejegyzésben vállaltam, hogy a szar kifogásaimat őszintén felpakolom ide, de ezúttal tényleg jó okom volt a kimaradásra, hiszen konkrétan a feje tetejére állt az életem, de szerencsére a végén pozitív felhanggal.

A múlt hét hétfőjén egy kis őszinte félelemmel, de megmutattam az eddigi irományaimat a Militans csapatnak, hiszen valljuk be, valóban akkor van értelme ennek az egésznek, ha el is olvassa valaki. Dehát utána csak az járt a fejemben, hogy utána még oda is állni az emberek elé, ugye, vajon mi fog történni? Hát semmi:) De az ember ettől még hülye, akkor is ha nem akar az lenni. Viszont annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy az valami baromi jól esett! Szóval lássuk azokat a múlt heti eredményeket.

Nagy tervekkel indultam neki a hétnek, hiszen végre rá akarok állni arra, hogy a heti két bunyóra fixen eljussak. Úgy érzem, hogy amint ez sikerülni fog, onnan már tényleg csak egy lépés a heti három. Egészen kedd délutánig pedig azt hittem, hogy ez végre sikerülni fog, na persze nem. Miután ismét az esti edzéshez igazítottam az egész napomat, figyeltem a megfelelő mennyiségű alvásra (öt és fél óra sikerült), a megfelelő mennyiségű és főleg minőségű kajálásra (csirkerizs...ből valahogy már megint valahogy párizsis zsömle lett) és acélos akarattal figyeltem az előttem lebegő célt (nem Peti, a Mortal Kombat NEM olyan mintha elmennél edzeni) végül már egészen közel kerültem a célomhoz, amikor is a párom olyan információval érkezett haza, ami kicsit átírta a történelem lapjait. Ugyanis annak a lakásnak a tulajdonosa, amelyikben éppen albérletes napjainkat töltjük jelezte, hogy ideje lenne kiköltüznünk, lehetőleg augusztusig. Így a kedd estét egy erkélyen cigizős válságstábbal zártam a tervezettekkel szemben. Igen, egészen biztos vagyok abban, hogy Fedor Emelianenko nem így készülhetett a meccseire, de ez az első alkalom amikor nem szégyenlem, hiszen ez nem a gyengeség szülötte. Csupán van, amikor otthon kell helyt állni. Ez nagyon macsósan hangzik tudom, de mégsem írhatom le hogy valójában először én is pánikba estem majd elszontyolodtam. Emlékezzen csak úgy erre a történelem, hogy egy erős kar, egy oszlop voltam. Valójában nem is lenne rossz bunyós név az, hogy "az oszlop". Hiszen amíg az ellenfeled hülyére röhögi magát rajtad,  addig azt csinálsz vele, amit csak akarsz.

Az pedig, hogy a költözés hogyan fogja befolyásolni az edzést, az előttem még egy nagyon nagy köd, hiszen őszintén szólva tökéletesen abban a hitben éltem, hogy simán van még két három évem ezen a helyen, itt a XIII. kerületben. Most pedig úgy fest a helyzet, hogy nem csupán a kerületet, hanem a "Budapest" táblát is magunk mögött fogjuk hagyni. Persze egy pillanatra sem szeretnék panaszkodni, hiszen ez a vágyunk és ez egy rendkívül örömteli, nagyon nagy dolog. Nyilvánvalóan az ember nem vehet az alapján házat, hogy hol van olyan edzés, amire szivesen járna. Persze azért felmértem a terepet:). Pest megyében, de a Budapest táblán kívül olyan hogy brazil jitsu... lehet csak a google fordult ellenem, de egyáltalán nem találtam. Kempo terén talán valamivel jobb a felhozatal, ahol azért tudtommal grappling is előfordul. Box, kick-box, thai box ügyileg azért valamivel jobb a helyzet a környéken. Minden esetre megtalálni úgy a motivációt, hogy tudom azt, pár hónap múlva el kell hagynom a terepet, az azért nem egyszerű. Úgyhogy úgy vagyok vele, hogy szeretném a lehető legtöbbet kihozni abból, hogy most éppen egy ilyen nagyszerű helyen van lehetőségem edzeni. Talán a végére még a heti három edzés is menni fog:). Az azért nem rossz alap, ugye? Persze az élet úgy szép ha zajlik, szóval a házvásárlás mellé idén még meg is házasodok, csak hogy tényleg ne legyen semmi esélyem unatkozni:)

Azért ennek ellenére a bunyó szempontjából nem ment teljesen tönkre a hetem, hiszen a csütörtököt már sikerrel abszolváltam. Nagyon jó edzés volt, baromira élveztem! Még a terembe megérkezve fél füllel hallottam, hogy a Bálint valakinek mondja, hogy inkább erőnléti-kardiós-bunyós edzés lesz, nem igazán technikai. Azért örültem neki nagyon, mert úgy érzem, hogy ahhoz, hogy technikailag egyáltalán fejlődni legyek képes, ahhoz először erőnlét ügyileg kell gatyába rázódnom. Hiszen tanulhatjuk akár éppen az egy-újjal-megölöm-az-ellenfelem szupertitkos technikát is, ha nekem éppen fontosabb dolgom akad annak képében, hogy konkrétan levegőt vegyek, nem fogom tudni úgy visszaadni. Szerencsére csupa sikerélmény volt a nap, hiszen úgy éreztem hogy magamhoz képest az eddigieknél ismét egy fokkal jobban bírom az erőnlétet. Négy részbe oszlottunk, volt aki súlyzót ragadt, volt aki a boxzsáknak esett neki, volt akinek a föld zsákkal támadt némi elszámolni valója (egyébként ennek az eszköznek tuti van valami fancy neve is, nem hiszem hogy rajtam kívül bárki is föld zsáknak hívja) a terem hátsó részében pedig a rúgópárnák kerültek elő, aztán köredzés. Természetesen a zsákokkal és a rúgópárnával is igyekeztem elrendezni azt hogy ki is itt a főnök, de a magam részéről a kis egykezes súlyzókhoz igyekeztem többször odakerülni. Merthát ugye árnyékolni önmagában is fárasztó, de ha mindenzt megfűszerezed egy-két plusz kilóval (és itt most nem egy előző esti pizzára gondolok), az maga a gyönyör. Igazán kemény csávónak éreztem tőle magam... addig ameddig elő nem kerültek a kesztyűk. Úgy éreztem itt az ideje, hogy ha már legalább sajátom nincsen, akkor ne a teremben lévőket izzadjam össze, így hát némi tanácsért fordultam a Bálinthoz, hogy azt bizonyos bandázst hova és hogyan is kellene felkötni. Megmutatta. Elmondta. Még most sem tudom, pedig esküszöm még youtube videót is néztem róla. Mindegy, valahogy sikerült feltekerni, kesztyű, aztán mehet a hirig. Ismét nagyon kedves és segítőkész partnerekkel kerültem össze. Az első menetnek a közepén jutott eszembe, hogy elfelejtettem a fogvédőmet berakni, na akkor azért összeszorult a luk a seggemen, főleg ahogy elképzeltem, hogy milyen jól fogok mutatni az esküvői fotókon metszőfogak nélkül. Jobb híján jól összeszorítottam a fogaimat, próbáltam nagyon védeni a fejem, hiszen nem akartam megszakítani a játékot, de nagyon éreztem hogy mennyire elbátortalanodtam. A második menetben az ellenfelemnek nem volt fogvédője:) Na neki viszont nem is kellett, mert esélyem sem volt a kesztyűjén kívül bármit megütni. Viszont mindeközben ellátott azzal a jótanáccsal, hogy ha nem mindig ugyanazt a bal-jobb egyenest ütöm, akkor azért egy pöppet nehezebb kiszámítani a mozdulataimat. Valljuk be, ezzel nehéz vitatkozni, szóval próbáltam kreatív lenni és ütöttem... jobb-bal egyenest. Gratulálok Peti, nagyon kreatív vagy. De ezt legalább esetlenül sikerült véghezvinni. Azért próbálkoztam. A harmadik ellenfelem bizony súlycsoportban hozzám közelített. Amikor szólt, hogy mehetnénk egyet, akkor nyeltem egy nagyot, majd mentem természetesen. Aztán persze ő is nagyon segítőkész és tanító jellegű volt:) De ott azért azt nagyon éreztem, hogy ott bizony nagyon súlyos pofonokat nyelhettem volna be, ha ez most vérre megy. Aztán persze elfogyott a levegő és a szusz, de végül nagyon jó kedvűen mentem haza, nagyon élveztem az edzést és tudtam, hogy na ezt keresem, ezt az érzést.

Ezután a héten már csak szombat reggel tudtam egy kis edzést beiktatni. Mivel időszűkében voltam, ezért csupán a futócipőmet és a kutyát ragadtam meg és gyorsan kimentem a patakpartra, hogy na akkor most azt amit az előző héten rosszul csináltam azt most javítom. A menü baromi egyszerű volt, 2 perc futás, 2 perc séta és ebből négy ismétlés. Ez ugyan az előző heti 2 perc futás, 1 perc séta programhoz képest könnyebb, de ki akartam pipálni a kis konyhában függő edzéstervemen. És nagyon jól tettem, hiszen ez volt az első alkalom életemben, amikor őszintén élveztem a futást, és nem csak azt hogy vége van. Abszolút sikerélménnyel abszolváltam az előírtakat. Persze fárasztó volt, és a tüdőm ki égett, de nem úgy mint előtte, a vádlim is lángolt, de az sem úgy mint előtte való héten és még a jobb érzésű járókelők sem akartak rám mentőt hívni, amikor a végére értem. Persze lehet mondani, hogy ebben nem volt benne a maximum... hát nem bassza meg, de az ilyen sikerélmények tudnak akkora lendületet és erőt adni, hogy úgy érzed kiszakítod a ház falát. Vagy legalábbis eljössz legközelebb is. Vasárnapra még voltak terveim, de miután úgy gondoltam, hogy hétfőn úgyis megyek edzeni, ezért ettől ezúttal eltekintettem. Maradjunk annyiban, hogy nyugodtan edzhettem volna kicsit otthon vasárnap este.

Erre a hétre még nincsenek világmegváltó terveim, de reményeim szerint a következő hét már kicsit aktívabb lesz:).