A vasárnapi street workout pályán való mókázás után heveny izomlázzal a nyakam magasságában úgy éreztem, hogy nem fogytam el teljesen, így hétfőn este ismét magamra kaptam az edzős táskámat és nekiveselkedtem a teremnek. Közeledve a helyszínre őszintén szólva picit elbizonytalanodtam, hogy így rögtön az előző napi után nem lesz e sok, de szerencsére már úton voltam és miután megvolt az egyéni bemelegítésem, ami a harmadik emeletre való felmászást jelenti (legalább oda eljutottam, hogy nem kell megállnom a felénél), már igazán nem volt visszaút. Szerencse, hiszen nagyon jól éreztem magam. Egy kis villámgyors erőnléti felkészülés után kesztyűt húztunk és jól megdolgozunk azért hogy technikailag fejlődjünk egy kicsit, ami azért járt némi tanulsággal. Az egyik, hogy szarul ütök horgot. Mondjuk szerintem mást is, de most jött ki. A térdem használata is eléggé idegen érzés még, a lábam még mindig nem igazán tudom combmagasságnál feljebb használni, de legalább is igen érdekesen mutathat kívülről nézve. Mondjuk ez a kisebbik baj, a nagyobbik hogy egy hatásos, határozott és erős technika helyett a meglendülő csülök olyan erővel visz tovább, hogy szerintem ha kicsit mobilisabb a bokám akkor még azóta is ott forgok. Pedig szédülés így is jutott, mert a technikai jellegű készülődés után két ellenféllel tudtam kesztyűzni és az elsőtől már önmagában olyat kaptam az államra, hogy még hazafelé is csak bambán vigyorogni tudtam. Amiben elég nagy igazság lehet, hogy ilyenkor ne adjam át magam a dolognak, hanem menjek tovább, amivel egyet tudok érteni, csak kipróbálni nem volt alkalmam még azóta. De gondolom ugyanaz a metódus zajlik le, mint amikor először kullogtam le vérző orral, és ami jó, hogy tényleg bevált. A második ilyen alkalommal tovább mentem és egyrészt mintha hamarabb múlt volna a fájdalom, másrészt rá kellett jönnöm, hogy nem is akkora dolog ez. Mókás dolog ez az endorfin, jól ki vagyunk mi találva.

Szombatra szedtem össze magam ismét annyira, hogy elmerészkedjek a pofoncsarnokba és... az edzést megelőző ideges várakozást végre örömteli várakozás váltotta fel. Mondom, endorfin. Úgy látszik jó nagyokat kell kapjak ahhoz, hogy motivált legyek és már most látom, hogy hamarosan mennyire meg fogom bánni, hogy ezeket a szavakat így egymás után leírtam. Szóval a szombati erősítést némi grappling technika követte, amit nagyon élveztem de a megértéséhez több idő és jóval több gyakorlat kell, hiszen mire végre egyszer viszonylag jól kiviteleztem a technikát (tehát a partnerem kopogott), addigra már tovább is ugrottunk a következőre. És nem azért mert nem volt rá elég időnk. Ezt természetesen kesztyűhúzás követte és örömmel konstatáltam, hogy a hétfői pofon talán egy pindurkát javított a védekezésemen. Mondjuk csak annyi történt, hogy rájöttem, hogy ha csupán bebújok a fedezék mögé, attól még utat fog találni egy-egy ütés, úgyhogy talán ildomos volna a nagy csattogás közben megpróbálni visszaütni. Na, hát ezen volt alkalmam dolgozni, hiszen rögtön a hétfői edzőpartneremmel kerültem össze, de ezúttal szerencsére nem szédülés lett a vége. Edzőpartnereim nagy örömére pedig egyre bátrabban használom a lábam egy-egy combos erejéig, bár ezek pontosságán van mit javítani, ugyanis két menet alatt két hm... mélyrúgás közeli állapotot sikerült előidőznem, márha egyáltalán ez a megfelelő szó rá. A lényeg, hogy nagyon szégyellem magam miatta, persze mindenki tudja hogy ez ilyenkor nem szándékos, de azért nem szeretnék hasonló helyzetben lenni. Be kell szereznem egy szuszpenzort is, hiszen szeretnék gyereket, de a névnapom közeledtével bohó módon egy 14 unciás kesztyűre csaptam le.  Az is kell na.

A hét egyébként nem volt túl sűrű, a kalóriabázist bőszen használom, a futóedzéssel is haladok, ami már 12 perc futást jelent, persze még mindig csak összesen, de azért haladok, méghozzá elég jól. Ahogyan volt egy ponton, amikor beleálltam a fejlődésbe mint a szeg, most szépen lépkedek előre hétről hétre, vagy most hogy kétszer is voltam a héten, inkább úgy mondom alkalomról alkalomra. A saját testsúlyos edzés kimaradt a héten, azt mindenképpen folytatni kell.

Jelen pillanatban egy kicsit motiváció vesztettnek érzem magam, amit nem tudok hova tenni. Remélem túllendülök rajta egy-két nap alatt.